bár már több, mint egy hete az új lakásban élek, az életem órái és napjai óhatatlanul is össze- meg széjjelcsúsztak, így hát a bejegyzések is elmaradtak. ma-holnap munka a parkban, majd hétfőn kezdem gyakornoki időmet az MTVA híradónál - kíváncsi vagyok, élve megúszom-e, és úgy egyáltalán.
szeptemberben pedig minden kezdődik elölről - a fél tízes kezdések, a reggeli kávé, a pulcsihordó őszi idő, a stúdiózások, az elszívott cigaretták száma is menthetetlenül nőni fog.

huszonegy évesen - ha minden jól megy, nem lesz vége decemberben a világnak, nem visz el a zsákosbácsi, és egyebek - kézhez kapom a diplomámat, és ennek nagyon örülök. az egyik legfiatalabb vagyok az évfolyamomban, és tudom, hogy olyan szakmát választottam, amibe szerelmesnek kell lenni, különben semmit nem ér az egész.

fogalmam sincs, mit rejteget számomra a jövő. van-e egyáltalán, és ha igen, hol lesz, leszek-e valaki, boldog leszek-e, lesz-e mopsz, csillaghegyi vityilló, mentazöld bicikli... majd eldől. már nem aggódom ezek miatt. néha persze elkap a gépszíj, és kétségbe esem, mert én mindenről rögtön és azonnal bizonyítékot akarok, biztosítékot a nélkülözhetetlenségemre és a többire - pedig ez a szakma pont nem az a szakma, ahol az ember ilyesmiről álmodhatna.

génjeim a bőröndömben, atmoszférában homlokom - talán én is a szüleimre annyira jellemző mehetnéket örököltem? a carrie-féle kínai kaján való élés, a cigaretta, az esti beszélgetések és borozgatások és a délben való felkelés szeretetét és imádatát? az érzést, amikor felismernek a dmben, vagy odajönnek cili néni kocsmájában? talán azért félek attól, hogy nem leszek nagybetűs valaki, aki nyomot hagy, és jó lesz a maga nemében, mert nem tartom magam szerethetőnek?

múltkor egy kekeckedő leányzó valami olyasfélét jelentett ki egy kommentárban a Masniban, hogy ha "tévébemondással" szeretnék foglalkozni, akkor ez meg ez... érdekelne mondjuk, hogy ezt honnan szedte, és hogy ő mit ért "tévébemondás" alatt, mert azért lássuk be, ez elég tág fogalom :)

krisztina visszament nyúlra, bár menthetetlenül pesti lány lett - én pedig itt maradtam, mint a Masni fővárosi helytartója.

majd meglátjuk, mi lesz, és hogyan mennek tovább a dolgok. ezen a nyáron kimaradt minden, amit eddig megszoktam - szeged, kapolcs, szin. talán ez az a nyár, amikor végleg el kell kezdenem felnőni, tizenkilenc évesen - sőt, majdnem húsz - talán már nem lenne szabad rajongani a hercegnős dolgokért, sivalkodni az utcán egy mopsz láttán, és gyermeteg módon viselkedni bizonyos helyzetekben. talán, sőt, valószínűleg tényleg itt az ideje megtanulni pár "felnőttebb" dolgot, akármennyire is csúfos lesz bizonyára az első pár próbálkozás. így, másodévesen talán minden több lesz, komolyabb, árnyaltabb.

meglátjuk.