" van úgy, hogy az embernek nincs elég köve "

ezt mondta forrest, miközben jenny kövekkel dobálta az apja házát. én nem köveket akarok, nem is tudom, miből nincs nekem elég. talán motivációból, talán nekem is azt kellene, mint ábelnek, hogy halálra melózom magam, nem úgy hullámzom, hogy heverek egy napot a kanapén, és gondolkodom, hogy ezt kéne, meg azt kéne. hanem mint valami zs-kategóriás tinifilmben, felpattanni, bejönne egy csapat srác a szobámba, és tinizenére frizurát meg sminket meg menő szerkót kreálnának nekem, este elmennék a bálba, ahol a kosárcsapat kapitányával lassúznék, smárolnánk, majd bálkirállyá- és királynővé választanának minket. amerikai létem ellenére sem hiszem, hogy ilyen van. és milyen csapat srác csörtetne be a hetedik kerületi lakásomba, csinálná meg a hajam, öltöztetne fel kulturáltan, és mégis hova vinne el? és ki lenne a kosárcsapat kapitánya? hm? na látod. egyébként sem szeretem a kosarat. kosárt. azt. szóval leírtam mindent egy ilyen virágos kis pigna füzetkébe. hogy mit kellene csinálnom (kifizetni a telefonszámlát, rendet rakni, venni a macskának kaparófát). aztán majd kihúzom. elméletben. de legalább kényszerítem magam arra, hogy legyen valami. hogy ne folyjon ki az idő a kezemből. hogy legyen valami rendszer az eddig beállt, az eddig megszokott helyett. nem is azt mondom, hogy nem léptem túl. mert túlléptem. hanem hogy lelassultak a dolgok, és már nem úgy mennek, mint x ideje. 15-én lesz egy éves a tetoválásom. aznap, mikor varrattam, arra gondoltam, hogy ez tényleg egy üzenet lesz a testemen a jövőbeli énemnek. hogy stay strong. egy kötél, ami felhúz a padlóról, stb stb. most így átgondolva, örülök, hogy megcsináltattam. nagyon jól tettem. megérte. november 15-én megyek varratni megint.