2014. augusztus 14., csütörtök

KOPOGTAK A MACSKAKÖVÖN A CIPŐSARKAK


A buszsofőr gondterhelten figyelte a vékony bokákat, ez nem sokat szedett magára télen, gondolta, és a csíklábút nézte, ahogyan rohan át a zebrán, a magassarkúja csak úgy kopog, minek hord ilyet ez a lány, gondolta, ha minden nap lefutja itt a maratont, az egész utca őt nézi, az autók megállnak, ennek meg vörös a feje és nevet magán, miközben fut, na gyere már azon a csíklábadon, gondolta a sofőr.

A csíklábú felrontott a lépcsőn, közben elbotlott, már az ajtóban elkezdett nevetni magán, a sofőr pedig elmosolyodott, bolond ez, csikó ez még, gondolta, na ne nevetgélj már itt, a csíklábú lezuttyant a megszokott ülésére, ez mindig ideül, múltkor valaki más volt itt, ez meg addig nézte, amíg szó szerint lenézte amazt a székről, hihetetlen, csóválta a fejét a sofőr, otthon meg mondta a feleségének, az Évinek, hogy láttad volna azt a lányt, nagy franc lesz még abból a gyerekből, annak beszél a tekintete, Évi pedig elmosolyodott és elvette előle a tányért, végeztél, Feri? - kérdezte, ő pedig kért még a paprikásból, na ez a csíklábú, ez biztosan nem tud főzni, ez a gyerek olyan egyszálbél, csoda, hogy megmaradt valahogyan.

A csíklábú mosolygott és kibámult az ablakon, szorongatta a vonaljegyét, másfél hónapja jár ezzel a jeggyel, egyszer volt ellenőr, ő meg kilyukasztott egy másikat, biztos fontos neki az a jegy, vagy mi, vélte a sofőr és fékezett az alagút előtt, szegény biztos nem tud bérletet venni, ebben a mai világban ő már meg se lepődik ezen, de az is lehet, hogy ruhákat vesz bérlet helyett, vagy ezeket a kopácsolós magassarkúkat, a fene se nézné ki ebből a lányból, hogy tíz lépésnél tud többet futni egyhuzamban, aztán most is hogy iderohant, megedződött ez a télen, megedződtek mindketten, akkor is folyton a csíklábúra várt.

Ez most boldog, gondolta a buszsofőr és dobolt a kormányon, amíg a turisták felnyomakodtak a Clark Ádám téren, ezen minden látszik, az is, ha baja van, az is, ha nem, látta ő már sírni a csíklábút ezen a buszon, úgy sírt, mint egy gyerek, hatalmas könnyekkel, majdnem megállította a buszt és leszállt róla, ő nem tudja nézni, ha valaki sír, amikor az apját elvitték és az anyja zokogott a konyhában, ő akkor is kifordult onnan, otthagyta az öccsét, pedig a Misi akkor még csak hét éves volt, ott állt a Misi a kopott kék nadrágban, amit ő nőtt ki azelőtt nem sokkal, és csak nézte az anyjukat, nem értette, mi van, ő pedig kiment, ő nem tudja nézni, ha valaki sír, pláne így, mint a csíklábú, ez levegőt sem kapott, ennek valami iszonyatosan fájhatott.

Ő azt se bírja nézni soha, ha a lánya sír, az kiskorában megkapott mindent, babát, cukorkát, kirakóst, csak ne sírjon, egyik gyerekétől se bírta elviselni, ő bármit megadott, csak ne kelljen ezt látnia. A fia az más, ő az Évi vére, a fia jólelkű és mindenkinek azonnal segít, a fia mindig megvigasztalt mindenkit, ne félj, anya, mondta Évinek, semmi baj nem lesz, pedig akkor már mindenüket el akarták vinni, megoldjuk valahogyan, mondta a fia és ki akart maradni az egyetemről, pedig mindig is mérnök akart lenni, dehogyis engedték neki, egész életében ezért tanult, nem mész sehova, te gyerek, milyen hülyeség ez, szerencsére a Misi segített nekik, a Misi mindig mindenben segít, pedig akkor a konyhában is hogy otthagyta, hogy szégyellte magát mindig miatta, otthagyta a Misit, pedig csak hét éves volt.

Ez a csíklábú, ez biztosan tudná, mit csináljon, ez mindig úgy vonul, mint egy nagyasszony, már messziről látszik, milyen kedve van, ha baja van, azt mindenki érzi, ő pedig észre se veszi az embereket maga körül, nagy franc lehet ez a csíklábú, egyszer hallotta beszélni, valami barna fiúval volt itt a buszon, nem tetszett neki annak a gyereknek a képe, nagyon csillogott a szeme, a csíklábúnak is, annak csak úgy szikrázott az egész arca, szerelmes volt az, de rég is volt ez, azóta elment a tavasz meg a nyár is, a csíklábú pedig pont olyan fehér, mint télen volt.

Az Andrássyn beállt a dugó, mindenki ilyenkor megy haza a családhoz vagy bevásárolni vagy tudja a fene, gondolta a sofőr, ilyenkor nem lehet megmozdulni ebben a rohadt városban, őket meg folyton nyaggatják a menetrenddel, de nem lehet megérteni, hogy ezt a várost nem erre tervezték, nem ennyi autóra meg buszra meg villamosra, kicsi ez a város ekkora forgalomnak, persze, hogy elkésik az ember, aztán még ordibálnak is vele, vele aztán ne ordibáljon senki, őt már nem érdekli, elviszi itt a végén a gyomorbaj, ő már nem idegeskedhet, csinálta ő eleget.

A csíklábú most nem siet, máskor ilyenkor már ideges, hú, de csúnyán tud nézni ez, ha ideges, most nyugodt, biztosan randevúja van, de a száját még mindig festi, összekenne ez mindenkit ezzel a rúzzsal, nem tudja, hova megy, ez mindig megy valahova. Azért pirult ez a nyáron, most már félig olyan, mintha élne, télen úgy mászkált itt, mint egy orosz vámpír abban a bundában, csak a lába látszott ki.

Elsőnek értek a magassarkúk a járdára Deák Ferenc téren, fut ez tovább, gondolta a sofőr, a női táskából előkerült a cigaretta, ennek miért van ilyen hatalmas málhája mindig, miket cipelhet benne, a sofőr bele se mert gondolni, látta ő már a csíklábút úgy turkálni abban a táskában, hogy eltűnt a fél karja, bár rövid karja van ennek, az egész gyerek lehet vagy százhatvan centi, nem sokkal magasabb az Évinél, ez a lány akkora, mint a kutya ülve.

Kattant az öngyújtó, a Marlboro füstje messze szállt a budapesti délutánban, a sofőr nézte a csíklábút, hogy hívhatják ezt, gondolta, és mintha a csíklábú megérezte volna, egy pillanatra visszanézett, nyakában megcsillant a lánc, Eszter, olvasta a sofőr, milyen komoly, felnőtt név ez neked, te majom, most is hogy ugrálsz a zebrán, és nézte a csíklábút, és egy pillanatra nem a huszonpáréves fiatal lányt látta, ahogy szlalomoz a taxik közt és nevet és integet, hanem valaki mást, és akkor megnyugodott, ember lesz belőled is, gondolta a sofőr, és visszafordult az ablakból, nem lesz itt veled semmi gond, te csíklábú, nem féltelek én téged, fiam, csak menj már, a végén még elüt itt valami, aztán a kórházba is én fuvarozhatnálak, amilyen te vagy, még a mentőben is rád várnánk, ha rajtad múlna, te onnan is elkésnél.










(A novella előzménye itt olvasható)



1 megjegyzés:

Anna írta...

<3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 :)