ÉS ÁTGÖRDÜLT A SZÁZÖTÖS A LÁNCHÍDON;

- Szia - ült le mellém az öt évvel ezelőtti énem a padra.
Szia, mondta a 26 éves Meyer Eszter-Virág, karcsú lábait keresztbe tette és rágyújtott.
A tizenhat éves Eszter megrázta vörös fürtjeit és megigazított egy pillangós csatot.
- Mit keresel itt? - kérdeztem tőle. Megfontoltan bámulta a lila, selejtezésre szoruló tornacipőjét.
Babe, you can drive my car / yes, i gonna be a star - olvastam rajta a szöveget.
Mennyit hallgattam ezt a dalt.
- Szóval - kérdeztem -, mi a szart kerestek itt?
- Nem tudom - felelte a dohányzó 26, és pirosra festett körmű ujjával a másikra bökött - ő hívott ide.
Kurva barátságos vagy, gondoltam. Kedves lány. Se.
- Azt hittem, sosem lesz ilyen szép formás lábam - próbáltam barizni.
- Persze - horkant fel amaz -, mert csak később kezdesz el futni. Rád is fér...
- Szóval elkezdek majd - ismételtem reménykedve, nagylelkűen figyelmen kívül hagyva kingai stílusát.
Nem figyelt rám. Engem figyelt. Résnyire szűkült zöld szeme szeme csak úgy világított a sűrű szempillák alatt. Emlékszem, egyszer így néztem a mamámra, és azt mondta, ilyenkor határozottan ronda és gonosz vagyok. Igaz. Úgy látszik, 26 ezt elfelejtette.
- Szóval? - kérdeztem megint a vöröstől. Az csak mosolygott.
Remek, gondoltam. Itt vagyunk hárman, a hippi, a méregetős meg én. Szép csapat.
- Huszonegy vagy - mondta nekem az idősebb, és közben félig leégett a cigarettája.
- Okos vagy - mondtam neki, megunva a méregetést.
Ő elmosolyodott.
- Fura volt az az év. Szerettem - mondta távolba révedő tekintettel. Atyaúristen, ha ilyen leszek, gondoltam, akkor most lőjetek le. Ez azt hiszi, a Vígszínházban van. Mondjuk, Lengyel Tamás is ott van. Vagy a Tháliában. Jó lenne pontosan tudni, mert lehet, a rossz épület előtt sétálok el néha kicsípve.
- Miért is? - érdeklődtem. Őfelsége nem válaszolt. A haja mögé bújt. Örömmel állapítottam meg, hogy az is szép hosszú.
- Gyakran vágattál a végéből - mondta ő, mikor észrevette, hogy nézem. Mikor észrevettem, hogy nézem. Észrevetted, hogy nézlek. Észrevettem, hogy nézel. Ilyesmi.
- Hagyd már, hogy szeressenek - mondta nekem hirtelen.
- Ettől nőtt meg a hajad? - kérdeztem én, mire vállon bokszolt. Aha, hogy erről később sem fogok leszokni. Pedig az tényleg jelentősen segítené a szocializálódásomat.
- Tudod, miről beszélek. Sokat feszülsz azokon, akiken nem éri meg. Nem figyelsz arra, ami belül van. Nem másoktól vagy te te, hanem magadtól. A mások csak ehhez jönnek. Ezzel tartod őket magad mellett. Mindenki jön veled. Nem neked kell jönnöd mindenkivel. Csak legyél te. Ne legyél terézanyu, nagy testvér, padlórólfelkaparó. Mert bele fogsz fáradni. Mindenki azt hiszi, te vagy a legerősebb. Éppen ezért, ha bajban vagy, kiabálnod kell, hogy észrevegyék. Nem mindig neked kell a támasznak lenned. Ne zabáld fel magad. Azt majd megteszik az évek.
- Már megtették? - kérdeztem.
- Nem. De gondolj bele, kiknek a nevét hordod. Velük megtették. Van rajtad egy tetoválás. Ami azt illeti, van pár. Tudod, melyikről beszélek.
- Lesz még?
- Ne terelj. Lesz, egyébként. Persze, hogy lesz. De tudod, hogy most melyikről beszélek. Arra figyelj.
Úgy legyél te, hogy ne bántsd magad. Annyian meg fogják még tenni, neked már felesleges.
Ránéztem a dzsindzserre. Így hívom Krisztinát is, jutott eszembe. Pont olyan vörös voltam, mint ő később. Vagy előbb. sosem voltunk egyszerre dzsindzsik.
A vörös mosolygott. Emlékeztem arra a tizenhatra, folyton mosolyogtam.
- Szerinted?
- Te tudod, mi jön később - nézett rám -, én nem akarom tudni. Csak azt akarom mondani, hogy nem hiába lesz az egész. Keményebb vagy, mint amilyen én vagyok.
- Szerettem tizenhat lenni - mondtam neki.
- Én is - mosolygott.
- Figyelj rám - mondta 26 -, mert csak egyszer mondom el. Azt érzed most, hogy stabil vagy. És instabil. Mindent egyedül akarsz csinálni, de senki sem kért meg rá. Te kérted meg magadat rá. Te választottad, és ha azt hiszed, szarban vagy, szégyelled bevallani. Ezt felejtsd el. Nagyon sokat változtál, és ez jó. Jó irányba változtál. De kell még. És ne félj, jó? Rengeteg olyan lesz még, amitől félhetsz. Ne előre félj. Félj akkor.

Kicsit csend lett. A vörös maga elé meredt és kétségbeesetten turkált a táskájában.
- Na ne már - förmedtem rá, mikor megláttam, mit keresett - kék Bond?
- Szabadkáról hozattad - mondta ő. Hm. És tényleg.
- Ideje mennünk - mondta 26. - Mindjárt jön a buszod.
- Ennyi? - kérdeztem én.
- Mert mit akarsz még?
- Hát, nem tudom. Hogy gazdag leszek és boldog... Boldog leszek?
- Te mindig mindent csak hallani akarsz - mondta mérgesen 26. 16 meg bólogatott. Áruló. - Azt akarod, hogy mindenki mindent helyetted mondjon ki, mert az szerinted könnyebb. Azt akarod, hogy mindig mindenki ezerszer is elmondja, mennyire olyan vagy, amilyen. Mert azt hiszed, ha nem mondják ki, akkor nincs úgy - lovallta bele magát - és néha annyira hülye vagy!
- Ne piszkáld - mondta neki 16.
Ez szép. Ezek most vitatkoznak.

- Hé! - mondtam nekik. - Itt vagyok!
- Igen - mondta nekem az idősebb - itt vagy, és annyi lehetőséged van. Úgyhogy szedd össze magad. Itt vagy, de ne lézengj. Élvezz ki minden pillanatot és gyűjts emlékeket. És utoljára mondom, hogy engedd magad szeretni!
- Mert ha nem? Akkor nem leszek boldog? - kérdeztem már kétségbe esve.
Felálltak a padról. A vörös szökdécselt egy kicsit, a másik kecses volt, mint egy lédi.
A százötös bekanyarodott a sarkon.
- Lazíts néha! - mondta nekem a nagy. A kicsi mosolygott. Szegénykém, gondoltam. Nemsokára összetöri a szívedet Soma, aztán összejössz majd Lázárral. Tőle kapsz majd tulipánt.
- Akkor? - ismételtem meg követelőzően - Akkor boldog leszek?
A busz megállt előttem. Az ajtó kinyílt. Felléptem az alsó lépcsőre.
16 és 26 egymás mellett álltak.
- Boldog leszek? - kérdeztem megint.
26 mosolygott.
- Csak nyugi - mondta nekem, és arra gondoltam, hogy hát, ő csak tudja, nem? - Csak lazíts. Minden rendben lesz. - és eltűntek.


Éjfélkor gördült át a busz a Lánchídon. Én az ablakon bámultam ki.
Minden rendben lesz, gondoltam. Hát, ő tudja. Akkor tényleg rendben lesz.


Rendben lesz. Én elhiszem.