MÉG EGY ŐSZ

" A Mama mindig azt mondta, hogyha új életet akarsz kezdeni, hagyd magad mögött a múltat. " - 

/F. G./ 

 

azt hiszem, ezt teszem egy ideje. Most szorítok, hogy az álomlakások közül valamelyik összejöjjön. Más szempontból viszont fogalmam sincs, hogy mi van, hogy lesz. Azt tudom, hogy rosszul vagyok a tévézéstől, hogy nincs kedvem visszamenni a főiskolára, hogy tudom, hogy két éve csinálom, és mindenki azzal jön, hogy ugyan, még ezt az utolsó egy évet bírd ki, de ilyenkor rájuk borítanám az asztalt, és rájuk förmednék, hogy basszameg, hát nem értitek, hogy már több mint egy éve éppen "kibírom"? Hogy nem lehet ilyet mondani egy húszévesnek, és lehet, hogy nem logikus az egész, de miért kellene életem állítólagos legszebb éveinek úgy elmennie, hogy éppen folyamatosan elegem van mindenből? -----



Úgyhogy most így vagyunk, én, meg az Életem. Ilyen harmóniában élünk ketten nap mint nap, és azt érzem, hogy mindenki, aki megpróbál rábeszélni erre az egy évre, elmehet a fenébe. Meg kell értenünk, hogy néha hagyni kell másokat hülyeségeket csinálni - mert talán most hülyeséget csinálok az egy év passzivitással -, mert csak így tanulnak az emberek a hibáiból. Engedjetek hibázni, csak ennyit kérek. És akkor meglesz az elégtétel, mindkettőnknek. Nektek, hogy ti megmondtátok, nekem meg, hogy sebaj, legalább megpróbáltam.



Ez az ősz, ezek a szeptemberek már nem olyanok, mint a régiek. Nincs nagybevásárlás a Maros utcai papír-írószerben, nincs izgalom. Csak az a nihil van, ami eszembe jut, és a kérdés, hogy mit vegyek fel - azt hiszem, mindig így próbálom magam visszazökkenteni a valóságba, tudjátok, mint mikor azt javasolják a pszichológusok, hogy tényeket ismételgetve rázzuk vissza magunkat. A nevem Meyer Eszter-Virág. Húsz és fél éves vagyok. Szegeden születtem. Nem szeretem a mazsolát.
Csak ismételgetem. A ruhák, az egy stabil pont. Amíg azzal foglalkozom, nem pánikolok. Nem gondolkodom feleslegesen, csak csukott szemmel végigsimítom az anyagukat, biztosan valami beteges fetisiszta állatnak tűnhetek. Sebaj.



Szóval ilyenek jutnak eszembe, meg az, hogy hogyan fogom összehangolni ezeket? A sajtótájékoztatókat, a reggeliket és az iskolát? És a pánik mellett az jut még eszembe, hogy hogyan lehetek mégis ennyire szerencsés? Hogy mentorálnak, hogy lökdösnek, hogy ajándékos zacskók, és hogy segítenek, és magyarként az jut eszembe, hogy miért? Mi hasznod van neked abból, hogy engem felkarolsz? És egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy ennyire szerencsés vagyok.



Néha mi adjuk másoknak a löketet, az elhatározást, az elszánást. Aztán visszakapjuk, köszönhetően a Karma zseniális működésének. Én elhiszem, hogy ezentúl minden jó lesz. Ami szarul alakul majd - nos, onnan is csak felfelé van már.



Úgyhogy most fogom a képzeletbeli pohár pezsgőmet (rozé természetesen), és emelem a követező egy év tiszteletére. Ez azt jelenti, kedves szeptember, hogy nem hagyhatsz cserben. Hogy te most más leszek. És ha én adtam Neked esélyt - Neked is kell adnod nekem.