... és nekiálltam helyre tenni mindent. Súly nélkül a mellkasomon tudok már levegőt venni. Kellett az utazás, kellett az otthoni néma békekötés, kellett minden. Innentől már minden menni fog. Rendben lesz.
25 percem volt átszállni párizsban, úgy, hogy a pánikroham első tüneteivel a torkomban konstatáltam, helyzetem csodálatos - nem bezsélek franciául, még sosem voltam itt, és azt hiszem, mindjárt bepisilek. égis megoldottam valahogy, a repülőn pedig boldogan csevegtem egy fél napot Odette-vel, a bájos új franszia barátnőmmel (csak 89 éves). Idejöttem, hogy megpróbáljak egy család részévé válni, ugyanannyira miattuk, mint miattam. Már nem félek többé. Olyan sokáig erőltettem ezt a kemény vonalat, hogy teljesen belezavarodtam. Nem kell bizonyítanom. Vannak, akik ügyesen csinálják. Én szarul csináltam. Én nem csak kemény voltam, hanem vak is, csak mentem előre, és görcsösen ott volt bennem a megmutatni akarás. NEM KELL SEGÍTSÉG - csapkodtam a nyitott kapukat az ökölbe szorított kezemmel. Ész nélkül lázadtam, dacos voltam, és mindig, töretlenül nyerni akarta.
Már nem.
Köszönöm. Hogy már tudom az egészet, és hagyok mindent a faszba. És hogy segítettél.
És hogy beverted nekem a plafonba a baldachint hajnali fél egykor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése