FÉL EGY

Olyan viszonyban vagyunk mi ketten, mint a tejeskávé, amit fel kell kavarni, miután beledobtuk a pontosan kettő darab kockacukrot. Azelőtt enyhén napos-földes kávéíze van. Utána pedig maga az átmeneti tökéletesség. Azért átmeneti, mert rövid életének időtartama már tőlem függ.



A jobb oldalamon voltál, én pedig a balodon. Ikrek, erre gondoltam, Ikrek. Meg aranyköd. Meg mindenfélére gondoltam én, arra is, hogy akkor ez most mi, arra is, hogy mi lehetne, mi volt korábban, mi ez az egész. Gondoltam én a Soho Londonra, előttem a bejárat duplaajtaja; gondoltam Anonimra, akit nem ismerek, és akitől egyszer csak kaptam egy levelet. Ötezer karakter sem volt, mégis megdobbant a szívem, a cigarettám után kinyújtott kezem úgy maradt, nyitott szájjal kapkodtam a levegőt, és úgy olvastam. Hát erre gondoltam.



Nem lehet egyszerre kint és bent, ahogyan Karinthy is megmondta. Behunyom a szemem, és a sokadik nagy levegőt veszem. Megállhatna ez a kétsíkú domino-effektus. A némaság megtörhetne, és a fecsegés elhalhatna. A csönd beszélhetne, nem pedig rezzenéstelenül néznénk egymás arcába minden reggel. A magány a gazdám, szorosan tart a pórázon, mondta egyszer valaki egy számban. Azt a dalt kívülről tudom. Leírtam a sorokat, elemeztem a hangsúlyokat.



Most volt egy kis lazítás. Tegnap eljutottam Zoltanne-val "a Állatkertbe". Volt móka, kacagás, kiskecske-simogatás (a kedvencemet, Anasztáziát, Zoltanne nem óhajtotta velem hazalopni...), lajhártaperolás, minden móka meg kacagás meg örömködés. Aztán elmentem Székesfehérvárra. Jártam a macskaköves utcákon - egy évekkel ezelőtti nyárra gondoltam, amikor még minden annyira más volt, évekkel fiatalabb voltam, ha lehet, még ennél is hülyébb, és én akkor még régen lefotóztam egy Trabantot az egyik utcán egy ház előtt, aminek az ablakaiban muskátli volt. Megint elsétáltam a ház előtt, a Trabant nem volt már ott, a muskátlik sem, és én a Trabantos emberre gondoltam, hogy ki lehet ő? Ott lakik? Vagy csak odaparkolt? Milyen élete lehet? Hogy érzi magát, minden rendben van vele? Megvan még az a kocsi...? Az a Trabant...?



Előtte este kifújtam a vaníliás cigaretta füstjét. Zoltanne keserű sört töltött nekem, a konyhai széken a lábam, vasárnap éjszaka. Élet. Vanília. Keserű sör. Tökéletesség. Egy tökéletes pillanat. Pedig minden elszívott cigarettával, minden kimondott nemmel, minden sóhajtva elengedett dologgal kicsit meghalunk mi is. Ahogyan minden nevetéssel, minden olyan fotóval, amin retardáltnak nézünk ki, és minden egyes kis dalszövegrészlettel, amely megragad a fülünkben, valahogy többek leszünk. Egyensúly. Balance. Egy tetkóterv.



Most pedig - képek. Mert a képek fontosak : )

Mert  nyulakat még mindig imádjuk.

Fotósfiú állatkertezik...

Úriember összetévesztett az Instant bárpultjával.

Szomszédmacska megadóan tűrte a szeretetrohamot.

" - ez mi, anya?
- mókus, kicsim! " ...

Anasztázia : )

A Fővárosi Állat- és Növénykert Szépe 2013.