rájöttem, hogy nem bírom azokat az ünnepeket, amikor szexi, kezükben virágot cipelő borostás fiúkkal találkozom a blaha aluljárójában. és nem az a probléma, hogy szexik, és virágot visznek, hanem hogy azt a rohadt nárciszt vagy rózsát nem nekem akarják adni.
és igen, a mélységesen mély, undorító irigység beszél belőlem.
majdnem úgy érzem magam ettől az egésztől, mint általános iskolában, tesin, amikor kapitánylabdáztunk,
és a két kapitány választotta be a népet a csapatába, és én majdnem mindig utoljára maradtam (ezt részben a népszerűtlenségemnek, részben a gyakorlatilag egyáltalán nem működő kéz-láb koordinációmnak köszönhettem).


egyébként hozzá tenném, hogy kaptam ám virágot.
a mekiben.
ahogyan minden más nőnemű.
és miután hazahoztam a csoffadt tulipánomat, megette a macska.


már csak tíz hónapom van hátra a bakancslistám beteljesítésééig. és még mindig nem ültem háztetőn, sem elefántháton, és autósmoziban sem voltam (hozzá tenném egyébként, hogy az egyik évfolyamtársam az elefánt kivételével mindkettőt kipróbálta már, így a virágot kapó csajok mellett a dávid a másik nagyon irigyeltem). és új perverzióm van, a kutyasétáltatás. biztosan azért, mert tavasz van, meg minden, de annyire szeretnék kutyát sétáltatni.

egyébként remélem, kidugulnak a füleim, vagy legalábbis az egyik, mert kicsit gáz volt ma egész nap úgy kommunikálni másokkal, hogy csak azt láttam, hogy mozog a szájuk, a hang pedig enyhe késéssel jött.