2013. február 20., szerda



ma stúdiógyakorlaton a zanna csinált velem egy riportot a Masniról, nyomom is a képet. pénteken gála, mármint jövő pénteken, de ezt már mondtam, a wargicával még mindig örömködünk, a péter ismételten rendbe hozta a kis lelkemet, és zajlik az élet, azt hiszem. visz a vonat, megyek utánad, jut eszembe valamiért, nem tudom, mi után megyek egyébként, de jó érzés menni ezután a valami után. és tavasz van, bár ma esett a hó, de süt a nap. napszemüveges idő volt! és élet. élet van. azt hiszem, ezt vártam. tímárgergő szerint jövő héten tizenöt fok lesz, meg sem merem nézni, igaza volt-e, jó ebbe a hitbe ringatnom magam. tizenöt fok!


ma egyébként valami isteni sugallattól vezérelve kitakarítottam, erre kiderült, hogy soós esztinek nem jó a mai nap, szézsó meg kapható mindennemű alkoholizálásra, szóval átjönni is hajlandó. esküszöm, elkezdek lottózni. ha nyernék, vennék egy lakást magamnak az andrássyn, de ragaszkodnék, hogy a nóri velem költözzön, mert nem akarok egyedül élni; létrehoznék egy bankszámlát az öcsém egyetemi tanulmányaira, meg kapnának ők is lakást. és persze egyből mennék amszterdamba meg prágába, mint a huzat, meg varratnék. bár ezek így is meglesznek, elvégre rajta vannak a bakancslistán. 


jövő hét szerda, ismét stúdiógyakorlat, fognom kell magamnak egy riportalanyt, akinek van tippje, visítson. 




Nincsenek megjegyzések: