2013. február 19., kedd



azt hiszem, tényleg igaz lett minden jóslat, amit a többiek megjósoltak, igaza van krisztiánnak a húszéves-szindrómával kapcsolatban is. ott a pont - ismételgetném vodka nélkül. mert tényleg. azt súgtad, maradjak, féltettél, jut eszembe a dalszöveg, arról pedig david erdal mirza. és az, amikor a kollégium előtt ültünk, és beszélgettünk, fogalmam sem volt, mit hoz az egész, még le sem érettségiztem. nem tudtam, hogy majd jól felkavarodik ez az egész biztonságos állóvíz, amiről azt hittem, hogy az életem, és pár év múlva el fogok jutni oda, hogy lesz egy kavicsom rómából, és egy csütörtöki napon délután fél kettőkor vodkanarancsot iszom a cheersben - hol máshol? -, egy londonból hazaszakadt herceggel. 


azon a padon nem volt még Masni, nem volt érettségi, budapest, szfe, nem volt bkf, nem votl damjanich utca, nem volt nola, nem volt senki, csak a fiatalság meg a bolondság, és az akkor tökéletesen jó volt. és elmúlt. 
én szeretem az életet, és általában úgy érzem, az élet is szeret engem. igazából lehetne jobb is, de amikor erre gondolok, eszembe jut, hogy szarabb is lehetne, és legalább nem vagyok a nullán. az érzelmeim kilengenek vagy a mínusz, vagy a plusz felé, de legalább sohasem vagyok a semmilyenen, és ez a legfontosabb. 


nem kell folytatnunk mások megkezdett hibáit. nem is vagyunk kötelesek. ahogyan nem feladatunk eltűrni sem azokat. ezeket már biztosan tudom. azt is, hogy a nyáron nem fogok eljutni prágába. egyébként sem tudnám, mit kezdjek addig a macskával, és ahhoz még kicsi vagyok, hogy egy macskakosárral utazzam be a fél világot. 


igazából - akármennyire is szeretem ám az ellenkezőjét hinni -, tényleg kicsi vagyok. és nem csak a magas polcokhoz, hanem egy csomó minden máshoz. horrofilmekhez, matematikai egyenletekhez, hosszútávú sértődésekhez. de ez sem baj. így jó!






Nincsenek megjegyzések: