2013. január 28., hétfő



tömény keserűségben élek fél éve. és ez kurvára nem jó.
ez az elmúlt három napi gondolkodás után levont konzekvencia. és az, hogy tényleg igaza van annak a bizonyos valakinek, és korábban sokkal vidámabb és erősebb voltam. na ja, csak akkor nem kellett kipengetnem a lakásom meg a kajám meg a macska kajájának az árát, akkor nem kellett gondolkodnom, mi lesz három nap, egy hét, vagy öt év múlva. tizenhat voltam, és azt hittem, hogy az élet szerelemről meg mopszokról szól, és az a legfontosabb, hogy vörös hajam vagy szőke hajam legyen-e, és hogy előnyös-e nekem az egyenes frufru (ezt a mai napig nem tudom egyébként eldönteni).


egyébként jó ebben azért a wargicára is hallgatni, ő elintézte az egészet annyival, hogy " csak annyi nem igaz ebből, hogy még most is erős vagy. vagy még jobban, mert nevel az élet. " igazából nagyon kéne nekem a warga, hogy elmondja párszor, hogy szedjem össze magam. érdekes, mert mi annak ellenére, hogy szinte nem is ismerjük egymást, ismerjük egymást. mert akárhányszor összeakadunk, akárhol - legyen az a bridge, a presszó 53, a margitsziget, vagy a győri háda - , mi tudjuk folytatni a megkezdett beszélgetést. egyszerűen ilyenek vagyunk, van köztünk ez a kapocs vagy mi a görcs, annak ellenére, hogy a kriszti magas, én meg alulról verem a kertitörpeméretet, hogy az ő haja göndör és vörös, az enyém egyenes és szőke, a warga higgadt és visszafogott, nekem meg iszonyú nagy pofám van, és az önuralmat sajnos hírből sem ismerem.

a warga szereti a púderszínt, szeret sütni, szereti a macskáit hónapokról meg színekről elnevezni, szereti a báránykákat, a francia stílust, leszokott a dohányzásról, és képes mms-t küldeni egy táskáról, hogy megvegye-e. én is szeretem a púderszínt, de szarul áll; sütni utálok, mert nem értem, hogyha azt írják, hogy fél óráig kell rotyogtatni kis lángon, és én negyedóráig teszem be nagy lángra, akkor miért szenesedik meg az egész; a macskámat hagyjuk is; a báránykák szerintem büdösek, és ideges leszek tőlük, mert nem bírom, ahogyan rám néznek, a franciákat imádom, és a dunhill meg a chesterfield cégek tulajai a mai napig hasznot húznak belőlem, és a tartás nélküli, gyenge, nikotinfüggő testemből, és zörgő, kátrányos tüdőmből.


szóval igen, számomra is megfejthetetlen titok, hogy a warga minek is áll velem szóba, mindezek ellenére - ha ő el is tűnődött már ezen -, szerencsére még szóba áll velem, sőt, gyenge pillanataimban (egy ideje jó sok van belőlük), kihúz abból a bizonyosból (a szarból). és ez jó.
kíváncsi vagyok, mi lesz, mikor a warga májusban feljön pestre; kíváncsi vagyok az életünkre, kíváncsi vagyok, mi lesz a Masnival, és úgy egyáltalán, hova jutunk majd. arra gondolok, hogy nemsokára nyár lesz, vagy legalábbis február, ami már majdnem március, és sütni fog a nap, behunyt szemmel fogom a fény felé fordítani a arcom, és kilábalok ebből a szaros téli önsajnálatból, ami rám telepszik így mostanság.


megyünk amszterdamba, a gébence meg én, bro és dizőz elindul, megint enni fogok sültkrumplit, és vedelni fogom a csodás holland kávét, és ahogy erre gondolok, érzem, hogy megrándul a köldökömnél a láthatatlan köldökzsinór, és húz a jövőm felé, mert lesz jobb, hiszen sosincs olyan, hogy csak úgy maradnának a dolgok. és hát csessze meg, én tényleg erős vagyok, csak nem veszem észre, mert erősségem mellé sajnos néminemű idiotizmus is társul.




tervezem a harmadik tetoválást.