és holnap elmegyek végre gyúrni, mert ez valami rettenetes állapot. bár utálom a konditermeket, mert mindenhol nálam vékonyabb és izmosabb (bár ez inkább a hely hatásosságát bizonyítja) lánykák szaladgálnak, bugyitól zokniig nike-ban feszítve büszkén, nekem meg nike-m sem volt soha, nemhogy még fel is vegyem valahová. emellett puding testalkatom nem igazán kecsegtet túl sok jóval, kíváncsi vagyok az első szteppaerobik edzésemre, hogy a dohányos tüdőm fogja-e előbb feladni, vagy az izomtalan lábaim.


talán valóban le kellene szokni a cigarettáról. annyi mindenről le kellene szokni, ha már így belegondolok. dolgok utolsó utáni pillanatra való halasztása, aztán fejvesztett rohangálás körbe-körbe. le kellene szoknom az almás energiaitalról, a kávéról, a macska szekírozásáról. arról, hogy nem párosítom össze a zoknikat, és valahogy mindig elvesznek a párok, ahhoz az élményhez vezetve, mikor mész valakihez, és mindenki megcsodálja a lila pöttyös és fehér egyszarvús lábacskáidat.
le kellene szoknom az egojátszmákról. hogy rögeszmésen azt hiszem, nekem kell nyernem, de még az olyan dolgokban is, mint az opera ruhatára, ahol bekeményedett arccal szuggerálom a kedves gyanútlan olasz vendéget, hogy ő hozza ide a kabátját, ne nekem kelljen odamennem. igen, ezt határozottan hanyagolnom kéne.


és meg kellene tanulnom rendesen körmöt lakkozni. fogalmam sincs, hogyan csinálja a wargica, én folyamatosan elkenem és belenyúlok és lehúzom és úgy egyáltalán. talán ez azért van, mert sosem tudok öt percnél tovább egy helyben maradni, annyit várni meg, hogy megszáradjon a cucc, pláne nem. na mindegy. elmegyek géllakkoztatni, aztán leshet mindenki.


nemsokára megveszem a mentazöld vansemet, ami után már egy jó ideje ácsingózom. hátránya sajnos az lesz, hogy nem tudom vele leplezni alacsony méretemet, így megint mindenkinek a könyöke alá fogok érni. na nem baj, ennyit megér.