négy nap múlva karácsony, csomagolópapír még mindig nincs itthon, kittivel és dórival megegyeztünk egy januári szülcsinapcsisivászattal egybekötött utókarácsonyban, esik az eső, sztahanovista módon szilveszterkor is dolgozni fogok, és mostanában egyre többször gondolkodom el azon, hogy bridget jones-tempóban életem fontos emberei és eseményei mind furcsa és kissé bizarr véletlenek során hulltak az ölembe/mellém a ruhatárba/lakásomba/hostesspultba/iskolapadba. de honnan is emrtem feltételezni, hogy normális életem lesz megfelelő diplomákkal (fincsi közgazdász esetleg?), megfelelő lakással a megfelelő városban, kutyával (számomra a golden retriever mindig is a normálisság egyik jelképe volt), vőlegénnyel, aztán három gyerekkel és két vagonerplusszal.
hát hogy mertem én ilyenekre gondolni, urambocsá reménykedni? azt hiszem, el kell fogadnom, hogy a nyakamon maradt az egész. a lepukkant lakás a hétkerben, az elhízott macska, aki kieszi a linzert a táskámból, a vörös lakótárs, akivel megismerkedésünk harmadik órájában már az ötvenhétben ültünk, a nyolckeres póthajas, a nyolctestvéres, a homokozóslapátos, a mellettemülős. minden. és nem bánom.


igazából mindig így év vége felé, csöppet sem közhelyes módon átértékelem az évem.
hát, 2012 egy szar volt. fel tudok mutatni két szemesztert, egy pasit, három hónap szingliséget, két hajszínt, egy hirtelen beálló, 40 cm plusszos változást hajhosszilag, számtalan munkahelyet, használt bkv-bérletet, telefonos konfliktust, seggreesést, talpraállást, mindent, ami egy zs-kategóriás szappanopera elengedhetetlen kelléke (na jó, azért nem szoktam sminkben lefeküdni, mint az izaurák meg eszmeraldák). mi van még? ja, a macska. fényképek, blog- és naplóbejegyzések, késések, új emberek a barátokból álló családomban.
három nap apámmal. na, hát ezt mind sikerült művelnem 2012-ben.


ha nem halunk meg holnap - és nem óhajtok, hiszen a huszadik születésnapom előtt teljes mértékben tisztességtelen lenne kimúlnom, mert rengetek tekilaszánrájszra készülök -, szóval ha nem halunk meg holnap,  akkor is minden majd megy szépen tovább. a tavaszt azért várom.


van pár dolog az életben, amiket legszívesebben áttekernék. ilyen a tél, a kapcsolatok legeleje - tudjátok, az első csókok, a fogaskerekek passzolása és nempasszolása, baráti körök ütköztetése, satöbbi -, a karácsony, és azok az órák, amikor hazaérek munkából, és nem tudok mit csinálni. amikor egyik pillanatról a másikra le kell állni, vége a pörgésnek, és aludni kell. én nem tudok kikapcsolni.
aki régóta olvas, az tudja már, gyakran emlegetem, hogy engem valami hajt előre. fogalmam sincs, micsoda, de képtelen vagyok leállni, és mindig rettegek, hogy egyik napról a másikra kifogyok. 
hát most biztos vagyok benne, hogy ez a pillanat nem jön még el. nem teheti meg. nem állhatok le. annyi minden van még előttem! és ha legalább fele olyan izgalmas, mint ami már mögöttem áll... rohannom kell.
nem érek rá.

először is - az az egy pillanat egyáltalán nem egy pillanat.

örökké tart, tengernyi idő.