ezernyi véglet
café jubilee, soho london, és minden más. trolibusz, villamos, esik a hó. második karácsonyom ez a magyar fővárosban, bőrkesztyűben, hajnalban a zörgő kulcscsomóval, ahogy végigsétálok a gangon. dörgölőző macska, végre nem beázó cipők, világít az égősor a szobám földszintjén. a biztos pont ez a hetedik kerületi kis lakás, ahol hárman élünk, a nóra, a macska meg én. mindig van vodka, a szigetelést meg kell csináltatni, a kádban nem lehet kényelmesen ülni, de a miénk.
néha fent, néha lent. felváltva vagyok dühös és nyugszom meg, elégedett vagyok az életemmel, közben pedig követelőznék, egyszer rózsaszín, egyszer pedig kék - csak a szokásos. édes-savanyú mártás ez.
megannyi némán átbliccelt évet
hát viszek mindent. mindent, ami hozzám tartozik, a jót, a rosszat, az elromlott kerekű fekete bőröndöt, a kimondhatatlanul ocsmány kék virágosat, viszem én a posztereket a szépfiúkról a konyhában, a befőttesüveget a gyűrűkkel, a málló kötésű pöttyös könyveket, lejárt bkv-jegyeket, én elviszek mindent magammal, a taj-kártyámat, a kilyukadt pöttyös-masnis zoknit, a baglyos végű kanalat, ezek jönnek velem, viszem tovább az egész életemet, hiszen ennyire gyökértelenül és mégis ilyen biztosan ebben a kis országban talán senki nem él úgy, mint én.
viszek egy szívet
viszek. a legjobb dolgot, amit anyámtól örökölhettem - azt a nagy szívet, a pókhálószerű repedésekkel. viszem a macskát a hónom alatt - jó kövér már.
ez tizenkilencedik évem utolsó hónapja. tizenéves korom utolsó éve, utolsó három hete. a huszadikat a sohóban fogom ünnepelni egy pénteki napon. gyűlölöm a januárt. gyűlölöm a havat, a fagyot, gyűlölöm az egészet. huszadik. huszadik éve mondom el minden beiratkozáskor, hogy meyer, em-e-ipszilon-e-er, eszter-kötőjel-virág. apám neve, anyám neve már gondot okoz, azt általában leírom. születtem ezerkilencszázkilencvenhárom január negyedikén. igen. nagy hó volt állítólag. talán ezért nem szeretem ezt a sanyarú telet. huszadik. kíváncsi vagyok.
viszem a legesleges-
legutolsó esélyt
ki tudja, lesz-e
búcsúzni időm
viszem a Duna-parton
levetetett cipőm
mit bánom úgyis
elviszem lazán
elviszem gond nélkül a
hátamon a hazám
aki ma büntet
az holnap lövet
viszek egy mindig vissza-
visszahulló
követ...
