2012. december 3., hétfő



alig készült el a második tetoválásom, már a harmadikat tervezem. a végén én is tűfüggő leszek, mint leopárdos-gettós kitti barátném. érdekes az egész - először csak egyet szeretnél, öt évig készülsz rá, aztán meglesz. végigüvöltöd az egészet, mindazt a három percet, amíg odabiggyesztik a csuklódra a két szót. aztán eltelik egy év, felváltva süt a nap és vonulnak a felhők. másik lakás, másik pasi, egy szemetesben landoló szerelem, hajhosszváltás, mindenmijó. és érzed, hogy itt az ideje egy másiknak. egy újabb üzenetre, amit a testeden viselsz a jövőbeni éned számára. you don"t choose the passion - the passion choses you. megkeresed a betűtípust, nem is érdekel annyira, mert a szöveg a lényeg, a felirat. az oldaladra akarod, mert leendő tévésként a varratható testfelületek száma drasztikusan csökken. találsz valakit, aki megcsinálja.
aztán egy csütörtöki napon beállítasz hozzá, közlöd, hogy kábé annyira vagy bátor, mint egy herélt pincsi. szó nélkül lehúzod a megnyugtatásodra szánt két feles rumot - jéggel együtt, tökmindegy -, aztán megadóan lefekszel, és hagyod, hogy majd' három órán keresztül varrjanak és kész a felirat, kész a csoda, az útlevél, a testőröd, valami, amiben hiszel, mantraszerűen ismételgeted, és ha elfelejtenéd, ott lesz rajtad, örökre.


és egy olyan világban, egy olyan szakmában, egy olyan életben, ahol az "örökké" kifejezés elveszítette a jelentőségét, nem tudtuk talán soha sem, mit is takar, felváltva borzongunk meg tőle és szeretünk bele - nos, néha határozottan jól jön egy felirat. egy lemoshatatlan.