bár lenne egy intimitási szabályzat. egy útmutató, amely megmutatná, ha átléptük a határt. jó lenne, ha látnánk, mikor érünk oda. de nincs ilyen határ a térképen. ha megtalálod, megragadod, és szorongatod, ameddig lehet. és a szabályok? talán nincsenek is. az intimitás szabályait talán saját magadnak kell megalkotnod.

bizony, bár lenne. valami definíció, valami leírás, használati utasítás. és nem arról, hogy nyílt lángnak ne tegyük ki. meg napfény elől elzárva tartandó, és a blokkon a nyomdafesték csak 8 évig őrzi meg szavatosságát. valami olyan kéne, hogy amikor átlépitek azt a szaros határt - egy esernyővel, egy hazakíséréssel, netán a szegedi gáton átdobott citromsárga zoknival - na akkor kellene megjelennie valami villódzó piros feliratnak, hogy ne. ne tedd! -- és amikor pár év múlva kapsz egy igazi bárányfelhőt, vagy saját zeneszámot, vagy amikor újra felelevenedik ez a buta zoknis történet, és belemosolyogsz a fröccsödbe, akkor már kellene tudnod, hogy ez régen nem normális.

persze a gáton átdobott zokni sem normális, de ez itt most csak az egyik tényező. nem normális a beszélgetés, a telefon, az sms, a sörök, a fröccsök, nem normális az a pár este a jatéban, nem normális a pontpontpont, az a néhány idézet, nem normálisak a megtett ígéretek, nem normális a húsvétkor a négy ember alatt leszakadt ágy, nem normális egyik sem, ami valahogy tényleg az intimitást jelentette.

nem normális egy tizenkét éves korban elkezdődő valami, aminek a következménye az, hogy szánalmassá teszed magad, zavartan vihorászol, vagy sírsz, vagy dühös vagy és a másiknak üvöltözöl alpárian az utcán. tényleg nem normális. elegem van a szaros intimitásból. elegem van az összekötő kis emlékszálakból, az elmentett beszélgetésekből, abból, hogy emlékszem arra az esernyőre, és mennyire megdobbant a szívem. tizenkettő voltam, és belehaltam volna a szégyenbe, ha kiderül, hogy bármennyire is tetszel nekem, imádtam beszólni neked, imádtalak égetni a haverjaid előtt, jézusom, annyira fiatalok voltunk! te talán nem is emlékszel. intimitás, te prostituálod magad. eladtuk az intimitást.

intimitás. tényleg, mikortól jön ez az egész képbe? amikor nem barátságról van szó? mert van ez a másik játék. ez a nem kellesz eléggé-játék (legalábbis pam így definiálta). lehet intimitás csak barátok között? és miért mindig én? mikor lesz olyan, hogy egyszer én olvasok valamit magamról, én tudom meg, hogy fontos vagyok valakinek? hogy egyszer engem keres meg valaki, hogy szia, és intimitás meg bejegyzés meg ilyesmi; hogy bokaütés nélkül szépen leírhatok dolgokat, és nem kell rejtegetnem mindent.

intimitás. ha most gonosz lennék, elkezdenék asszociálósdit játszani - megcsalás, becsapás. de nem vagyok ilyen kedvemben.

és miért azoktól akarunk valamit, akik tőlünk nem akarnak semmit? miért velük képzeljük el magunkat, miért ők nevettetnek meg leginkább minket, miért miattuk húzzuk fel magunkat leginkább? miért az ő társaságukban viselkedünk egyedül idiótákként, miért leszünk ok nélkül féltékenyek a jelentéktelen ismerőseikre, miért? mégis? és olyan miért van, hogy felbukkansz valahol a francból, és teljesen szétcsúszik az életem?




most elmegyek sültkrumplit enni. ezt nem lehet kibírni anélkül!