még mindig nincs egy ká ruhám sem, vagy ami van, abban vagy akkora a seggem, mint egész montana, vagy pedig egy fejletlen nyolcéves kisfiúnak nézek ki - azt hiszem, itt az ideje beletörődni, hogy ez nem lesz jobb sosem, sőőt.
vannak olyan mozzanatok az életemben, amiket azt hiszem, sosem fogok tudni levetkőzni - mint például a piros rúzs imádata, vagy a kétségbeesett turkálás a kicsinek egyáltalán nem mondható ruhatáramban, kísérve a kétségbeesett vinnyogással, hogy nincs mit felvennem, és a többi.
és a ma este?
ma este megint találkozunk mi, a mumpicok.
érdekes barátság ez. nem találkozunk olyan gyakran, de mindig tudjuk, mi van a másikkal, ki levelek váltakoznak, jönnek a bejegyzések a csoportba. mi emlékszünk az elszívott marlborókra, a gólyatáboros délutánokra, a meleg aszfaltra a talpunk alatt, a reggeli első kávé utáni vágyakozásra, mert olyan nem nagyon volt, és a gólyatábor utáni hetekre, hónapokra, amikor az utunk megint keresztezte egymást, megint marlboro - vagy bond - megint beszélgetés, megint életcsere, emlékcsere, érzéscsere.
és a dolgok hogyan mennek majd tovább? ez is ki fog derülni valahogyan. csak előre! mert ami hátul van, azt már mind elhagytuk c:
1 megjegyzés:
Én is ott voltam. a gólyatáborban. Veletek.
Gondolom nem emlékszel rám, ami persze egyáltalán nem meglepő szürke kisegér, vagy régi rút kiskacsa mivoltomat tekintve.
Véletlenül találtam a blogodra és nagyon fura olvasni.
Emlékszem az első benyomásra mikor a vonaton mentünk: Karakteres, egyedi, határozott és vagány.
Ilyennek láttalak és több, mint 2 évvel ezelőtt. És a blogod olvasva látom, hogy igazam volt.
Sajnálom, hogy akkor olyan kis nyuszi voltam és elszalasztottam a lehetőséget, hogy jobban megismerjelek.
De féltem, mert sokkal jobb voltál, mint akkor én voltam. :)
Megjegyzés küldése