I hurt myself today
to see if I still feel
I focus on the pain
the only thing that's real -----
hihetetlen, mennyire bírom miközben folytonosan csak számolgatok, hogy fizetés, albérlet, emberkaja és cicakaja, és bérlet és pakolás és dobozolás (?), és napi két óra és szia, egy jegyet kérek, ötszáz forint lesz, energiaital, kávé, minimál étkezések, esténként ebay, keresni a szekrényben az eladható és leselejtezendő dolgokat -- az elmúlt tizenegy-tizenkét nap olyan volt, mint amikor nagyon részeg vagy és időutazol és kiesnek dolgok -- most pontosan ez van, nem tudok visszaemlékezni, csak a munkára, a számokra, a felkelésre és az éjszakai busz fékcsikorgásaira. ennyi. így összefoglalásként.
ami érdekes, hogy életemben először érzem magam igazán, visszavonhatatlanul egyedül családi szempontból - most már egy külön családot alkotok, mert ez az egész visszavonhatatlanul ezt eredményezte. a függetlenséget sosem gondoltam volna ilyen keserédesnek, de ha az élet citromot ad, akkor lehet hozzá kérni sót és teki-teki-tekilát (320 a hollywoodban). úgyhogy próbálom ebből is kihozni a lehető legjobbat és leginkább elviselhetőt (ha lehet), és a ábel támogatása és segítsége nélkül azt hiszem, negyedennyire sem lennék erős, sőt.
megérett az idő egy második tetoválásra is. mostanában minden este/reggel mikor megyek haza (már világosban), gondolkodom a feliraton, és mindig arra jutok, hogy ez a stay strong, nos ez olyan, amihez nem nagyon kell kísérő. korábban úgy gondoltam, egy szónak kellene mindent kifejeznie, ma már viszont úgy tartom, hogy vannak dolgok, amik többezer szóval sem leírhatók. a jelenlegi helyzet tetoválása az lenne, hogy never alone. mert azt hiszem - bár nem vagyok vallásos -, rettenetesen szerencsés vagyok, hogy a mázli és az életnek nevezett massza olyan embereket és fordulatokat sodor felém/mellém/hozzám, amik miatt nem törhetek le, mint a bili füle.
azok tesznek engem azzá, aki vagyok, amik történnek velem - most ezt mondom, ez a jelenlegi mantrám, és sorolhatnám az utas szarokat meg egyéb okosságokat, de nem teszem. nem vonhatjuk le mindig a következtetéseket, nem mondhatjuk mindig, hogy ez meg ez a tanulság. elsősorban nem a tapasztalatok miatt teszünk meg dolgokat. no mistakes, just lessons - akartam anno magamra varratni. nincsenek hibák. nincsenek tanulságok, konzekvenciák, nincsenek pluszpontok, ha elszarsz valamit. csak az van, amit te reagálsz rá - legyen ez egy mosoly az elmérgesedett, pusztulófélben lévő életedre, a részegekre, akik belépőjegyet vesznek, a bunkókra, akik megaláznak, mert a barátjuk rád nézett (ergo ez a te hibád), vagy a leendő látogatásra a diákhitel központban.
bárcsak megint annyira pozitív és kedves leányzó lehetnék, mint amilyen régen voltam, de azt hiszem, az útnak arra a részére már nem tudok visszamenni, ahogyan tudom, hogy nem leszek megint olyan olvasott, mint voltam, de már ez sem érdekel. nem akarom eladni se a nyomoromat, se a szerencsétlenségemet, egyszerűen az írásnak vagyok. még mindig látom, hogy sokan néztek, remélem, nem csalódtatok bennem (én kissé igen magamban), de ez már valami új.
ami érdekes, hogy életemben először érzem magam igazán, visszavonhatatlanul egyedül családi szempontból - most már egy külön családot alkotok, mert ez az egész visszavonhatatlanul ezt eredményezte. a függetlenséget sosem gondoltam volna ilyen keserédesnek, de ha az élet citromot ad, akkor lehet hozzá kérni sót és teki-teki-tekilát (320 a hollywoodban). úgyhogy próbálom ebből is kihozni a lehető legjobbat és leginkább elviselhetőt (ha lehet), és a ábel támogatása és segítsége nélkül azt hiszem, negyedennyire sem lennék erős, sőt.
megérett az idő egy második tetoválásra is. mostanában minden este/reggel mikor megyek haza (már világosban), gondolkodom a feliraton, és mindig arra jutok, hogy ez a stay strong, nos ez olyan, amihez nem nagyon kell kísérő. korábban úgy gondoltam, egy szónak kellene mindent kifejeznie, ma már viszont úgy tartom, hogy vannak dolgok, amik többezer szóval sem leírhatók. a jelenlegi helyzet tetoválása az lenne, hogy never alone. mert azt hiszem - bár nem vagyok vallásos -, rettenetesen szerencsés vagyok, hogy a mázli és az életnek nevezett massza olyan embereket és fordulatokat sodor felém/mellém/hozzám, amik miatt nem törhetek le, mint a bili füle.
azok tesznek engem azzá, aki vagyok, amik történnek velem - most ezt mondom, ez a jelenlegi mantrám, és sorolhatnám az utas szarokat meg egyéb okosságokat, de nem teszem. nem vonhatjuk le mindig a következtetéseket, nem mondhatjuk mindig, hogy ez meg ez a tanulság. elsősorban nem a tapasztalatok miatt teszünk meg dolgokat. no mistakes, just lessons - akartam anno magamra varratni. nincsenek hibák. nincsenek tanulságok, konzekvenciák, nincsenek pluszpontok, ha elszarsz valamit. csak az van, amit te reagálsz rá - legyen ez egy mosoly az elmérgesedett, pusztulófélben lévő életedre, a részegekre, akik belépőjegyet vesznek, a bunkókra, akik megaláznak, mert a barátjuk rád nézett (ergo ez a te hibád), vagy a leendő látogatásra a diákhitel központban.
bárcsak megint annyira pozitív és kedves leányzó lehetnék, mint amilyen régen voltam, de azt hiszem, az útnak arra a részére már nem tudok visszamenni, ahogyan tudom, hogy nem leszek megint olyan olvasott, mint voltam, de már ez sem érdekel. nem akarom eladni se a nyomoromat, se a szerencsétlenségemet, egyszerűen az írásnak vagyok. még mindig látom, hogy sokan néztek, remélem, nem csalódtatok bennem (én kissé igen magamban), de ez már valami új.
valami újnak az eleje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése