pssszt;

minden egyes pillanat, amikor rám tör a mazochizmus, ezzel végződik.
mostanában minden második este.

teljesen hülyeség olyan dolgokon kattogni, amik jóval előttem történtek meg.
amikbe nincs is beleszólásom, amik teljesen béna és lényegtelen dolgok, de amikről mégsem tudok leszokni.
ez az egész vándorlás is olyan, hogy eljöttem a b13-ról a tumblr-re, és most itt vagyok.

annyira bizonytalan vagyok mostanában.
egyik pillanatban úgy látom, gyönyörű vagyok, és igenis értékes ember lehetek még;
a következő pillanatban pedig elsírom magam minden egyes alkalommal, amikor a tükörbe nézek.
erősnek érzem magam, közben pedig világosan tudom, hogy gyenge vagyok;
okosnak érzem magam, miközben ostobaságokat követek el;
és mardosom magam, pedig tudom, hogy nem lenne szabad.

mi történt velem?
mi történt azzal a lánnyal, aki erőt adott másoknak? aki képes volt a legszarabb helyzetben is mosolyogni,
és a dolgokat úgy venni, hogy nem baj, mert én én vagyok, és soha senki miatt nem érezhetem magam szarul?
mi történt azzal a lánnyal, aki idegenekre mosolygott a villamoson, és hosszan elbeszélgetett a portás bácsival, mi lett azzal az eszter-virággal, aki kukucskázott idegen kisgyerekekkel a héven, és képes volt évekig és szakadásig hordani egy dorkót, csak mert volt rajta egy számára fontos mondat?
hol van az az esztervirág, aki képes volt hajnalban felkelni, hogy megnézze a szezám utcát, és lefotózta a szív alakú pocsolyákat az utcán?
hová tűntem?

azt hiszem, a dolgok nem mehetnek így tovább.
nem szabad belesüllyednem a saját szaromba, mert nem éri meg; mert bár vannak olyanok, akik szebbek, tehetségesebbek, vagy intelligensebben, esetleg szerethetőbbek nálam, vagy könnyebb velük, nem cseszhetem azzal az életem, hogy mindig másokhoz mérem magam.

én egy teljesen másik ember vagyok.
szeszélyes, néha önző, és még annyi minden. dns-emet nézve magyar-amerikai.
tizenkilenc éves létemre a harmadik városban élek röpke kis életem folyamán; a világ egyik legjobb helyén érettségiztem, és az álmaimat követve jöttem a magyar fővárosba, és átéltem, megtettem, megtapasztaltam olyan dolgokat, amiket mások nem.
és ezt az értékes életet nem pazarolhatom el. hiszen ajándékba kaptam.
nem szólhat arról, hogy állandóan sírok, mert nem vagyok megelégedve valamivel, vagy csak másokra figyelek, és összehasonlítgatok.
nem tölthetem ezzel az életem.

úgyhogy nagy levegő. life must go on.
a dolgoknak néha meg kell újítaniuk önmagukat; ahogyan nekünk magunknak is meg kell újulnunk néha.
úgy érzem, mintha álomból vagy kómából ébredtem volna.

jó reggelt;