kagylóból láncot;

jobb lett volna nem megtalálni vagy megtalálni, 

de otthagyni, fel se venni..

tegnap mentünk és megint elsöröztük az eszünket a krisztinával, aztán mentem tovább ábelhez, és az egész ahhoz vezetett, hogy végül ma reggel tizenegykor sétáltam az első kerületben egy pár bakanccsal a kezemben, és az járt a fejemben, hogy én nem akarok többet kagylóból láncot, és csak lóbáltam a farmerdzsekimet és gondolatban marlboro után kotorásztam a táskámban, jól tudva, hogy teljesen reménytelen próbálkozás lenne a gyakorlatban is megvalósítani az elképzelést, mert mire kiásom a cigarettát minden szir és szar alól, eltelik nyolc hét.


budapest? budapestet összenyomja a magány, a pára, az emberek gyűlölete és kétségbeesése. budapest hideg és sötét; budapest csillogó, és mikor este átvillamosozom a margit hídon, akkor otthon-érzést ad. budapest.
gyakran már annyira fáj az emberek távolságtartása, hogy egyszer még tényleg oda fogok jutni, mint valami kétségbeesett forever alone, hogy a buszokon fogok leszólítani embereket, hogy szia, leszel a barátom? komolyan. szomorú.
pillanatnyilag annyira édes-savanyú minden. szeretem a zöld pardont, szeretem a marlborókat az utcán, szeretem a szezámos csirkét, amit ábellel ettünk néhány napja. nem szeretem a szürkeséget, az aszfaltot, a buszokat, a zajt. szeretek egyedül lenni és gyűlölöm az egyedüllétet. vagyok és nem vagyok. jó vagyok és gonosz vagyok. szeretek és nem szeretek. cukorral iszom a kávét vagy anélkül.

Trágár vagy, cinikus és kiszolgáltatott. Díva és masamód egyszerre. Könnyen sértődsz és
csípőből tüzelsz másokra. Van benned gonoszság és nagylelkűség. Egyszerre vagy macska és gombolyag egy gobelin képen
- írta nekem ádám. ez lennék? ez vagyok? összeszorítja a torkom a kétkedés, a kétségbe esés, a felháborodás, a boldogság - legyek bárki, jó, rossz, semmilyen, legalább vagyok valamilyen. legalább felismertek.

... én nem akarok többet kagylóból láncot

nekem már ne legyen múltam semmi