2012. június 13., szerda

csudicsudicsudáálatooos;

leadtuk a cirkuszosrippelesmesis csudálatos vizsgafilmünket, aminek az első három percére és a narrációra azt mondta a jakupcsek, hogy az egy tévés adásra méltó rész. hogy úgy csináltuk, mint a nagyok.
persze volt negatív kritika is, és mindent szépen felírtam a tanulságtáblánkra a ádival.




ez a csudálatos fotó szép és megfelelően leíró példa arra, hogy a vágásra a legideálisabb hely a BKF művészeti karának rózsa utcai campusában a negyedik emeleti 401-es terem előtti padlófelület. itt született meg az ádieszter féle közös produkció, a mi kis aranyozott, csillámporos műanyagunk.

érdekes, hogy hirtelen lett ennyi szabadidőm (7 nap). megszoktam a hajtást, hétfőn vizsgáztam, szerdán is, ráadásul háromból, és hiába volt kettő egyszerre megtartva, azért a stressz, a mileszavizsgafilmmel, a bazmegeszternemküldtedátanarrációt, a bazmegádámigazadvan, a metrós jegyzetlapozgatás - csakahuszonegypontlegyenmegistenem, hát vége a négyes-ötös szériának.

szóval most van egy kis szabadságom. pénteken megyek egy ötcsillagos szállodába állásinterjúra, úgyhogy
be kell újítanom valami olyan ruhát, ami nem nagypöttyös, nem nagycsipkés, nem puffos ujjú, szóval olyan bazira unalmas (azaz visszafogott és diszkrét), amilyen egy ötcsillagos hotelre méltó.
úgyhogy szurkoljatok kérlek, mert kell a pénz, és ha nincs pénz, nincs nola, és tudom, hogy ezt ti sem akarjátok! :c

a ábellel nagyon jól megvagyunk. lassan négy hónaposak és egy hetesek vagyunk, ésésés nyáron utazunk (még nem tudjuk, miből, meg hova, meg mikor, de utazunk).

szóval ez a nagy helyzet - és most, hogy megint lett életem, ígérem, hogy többet fogok írni c:

Nincsenek megjegyzések: